Matematikus
 |
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
| Matematika |
|---|
| A matematika alapjai |
| Algebra |
| Analízis |
| Geometria |
| Számelmélet |
| Diszkrét matematika |
| Alkalmazott matematika |
| Általános |
A matematikus szűkebb értelemben olyan személy, akinek kutatási szakterülete a matematika, végzettsége alapján matematikus szakos diplomával bír, és ezen a területen dolgozik, vagy olyan munkát végez ami professzionális szintű matematikai ismereteket igényel. Egy matematikus két elsődleges feladatköre új tudással vagyis új tételekkel hozzájárulni a matematikához (kutatás), illetve a következő generációknak átadni a tudást (tanítás, professzorság), mindkét tevékenység túlnyomórészt főképp az egész világra kiterjedő egyetemi intézményrendszer keretei között történik (habár kutatást független gazdasági társaságok is végeznek, mint pl. a Bell Laboratories, Microsoft, vagy a Bigtech cégek). Vannak ugyanakkor alkalmazott matematikusok, akik magas szintű matematikai tudással rendelkeznek, de nem elméleti kutatómunkát folytatnak, hanem a matematika valamilyen területen történő alkalmazásával foglalkoznak (pl. biztosítási matematika, számítógéptudomány).
Tágabb értelemben matematikusnak nevezhetjük azokat az embereket is, akik, esetleges ezirányú hivatalos végzettség hiányában, de hivatásszerűen a matematika fejlesztésével vagy oktatásával foglalkoznak - pl. az egyetemek didaktikai tanszékein dolgozó szakembereket, híradástechnikai szakembereket, informatikusokat, akik új eredményeket értek el matematika alkalmazásával (Claude Shannon), filozófusokat akik jelentős részben hozzájárultak a matematika fejlődéséhez (Bertrand Russell, Alfred North Whitehead) etc.
Meg kell azonban különböztetni azokat a más területeken dolgozó szakembereket, akik a saját területükön felhasználják a matematikát, például fizikusok, informatikusok, mérnökök, közgazdászok, matematikatanárok, őket általában nem tekintik matematikusnak, habár némileg metaforikus értelemben előfordul, hogy alkalmazzák rájuk az elnevezést, elsősorban amikor a foglalkozási területüket tágabban kell megjelölni más területektől vasló elhatárolásként.
Történetileg az elnevezés és a fogalom pár évezred alatt átment néhány jelentős változáson, például az ókori Egyiptomban és Babilonban matematikával hivatásszerűen elsősorban az írnokok, illetve a felső papság foglalkozott, később az ókori Hellaszban sem voltak a mai értelemben hivatászerű matematikusok, annak ellenére hogy bevett modern szóhasználat ezt az elnevezést alkalmazni rájuk, matematikával elsősorban a bölcseknek (Thalész], Pitagorász) illetve filozófusoknak, kisebb részt pedig a fizikusoknak nevezett emberek foglalkoztak (utóbbiak sem voltak a mai értelemben fizikusok, hanem természet-filozófusok).
A római korban, különösen a császárkorban a bölcselő és a matematikus fogalma nagyrészt eltűnt vagy megváltozott, a filozófusok inkább társadalomfilozófiával (esetleg természetfilozófiával, nagyjából a magyar „környezetismeret” iskolai tárgynak megfelelő tematika) kezdtek foglalkozni, a matematikával mérnökök és katonák foglalkoztak, nagyon gyakorlati szinten. A „matematikus” ebben a korszakban inkább káldeust, asztrológust, vásári-megélhetési varázslót és szemfényvesztőt, tudós-papot jelentett, több római dekrétum, rendelet is tanúskodik róla, hogy ezeket a „matematikusokat” a római rend fenntartása érdekébenm a hatóságok időnként kollektíve számúzték a városból.
A tanító-kutató matematikus alakja, ami a mai fogalomnak nagyjából megfelel, a hellenizmus korában alakult ki először, nem kis részben a Nagy sándor alapította alexandriai könyvtár-és egyetem komplexum „könyvtárosaiból” és az ún. kommentátorokból, akik a régebbi filozófusokés tudósok, pl. Arkhimédész vagy Arisztotelész iratait gondozták, publikálták és kommentálták. Indiában és az arab világban ugyanebben az időben szintén megjelentek azok az emberek, akik legalábbis részben hivatásszerűen matematikával, pl. algebrai kutatással foglalkoztak. A középkorban a skolasztika korában újra megjelent a professzionális előadókra és kutatókra épülő egyetemi rendszer, nagyrészt a katolikus egyház keretein belül. A matemaika mint egész ebben a korban nem fejlődött látványosan, kivéve a logika c. tudományt, ami az arisztotelészinek nevezett stílust és tartalmat fejlesztette tovább, ugyanis ezt a korban uralkodó vitatkozási kultúra egyik alapjának gondolták.
A matematikus mint hivatásos tanító és kutató alakja , ami emlékeztet arra a fogalomra ahogy azt ma értjük, elsősorban a reneszénsztól kezdve alakult ki, szintén részben az egyházi intézményrendszer keretein belül (vagy ebből estelg kiszakadva, de mindenképp innen indulva, mint Galileo Galilei), részben pedig az itáliai bank-rendszert is létrehozó műkedvelő vagy praktikus szinten számolástannal (elemi aritmetika) foglalkozó kereskedők és más szakemberek sorai közül. Az újkor elején emellett számos „udvari” tudós működött matematikusként, akár állami intézmények (mint pl. birodalmi, királyi, udvari vagy nemesúri fenntartású csillagvizsgálók és hasonló tudományos intézetek) vezetőjeként vagy munkatársaként, mint pl. a kor két matematikus-„fejedelme”, Euler vagy Gauss. A szakma igazából a napóleoni kortól kezdve megjelenő francia és német (és angol) - az újkori háborús, felfedezéses és abszolutista korszellemből is eredeztethető tudományegyetemek ill. tudós társaságok nőtt ki és nyerte el teljesen a mai formáját.
Néhány híres ember a matematikusról:
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Lord Kelvin: A matematikus olyan személy, akinek
annyira világos, mint az, hogy 1+1=2.
- Rényi Alfréd: A matematikus olyan gép, amely kávéból tételeket gyárt.
- Johann Wolfgang von Goethe: A matematikusok olyanok, mint a franciák; az ember beszél velük, ők ezt lefordítják a saját nyelvükre, és akkor már valami egészen mást jelent. („Die Mathematiker sind eine Art Franzosen; redet man mit ihnen, so übersetzen sie es in ihre Sprache, und dann ist es alsobald ganz etwas anderes.”)
